Taliándörögd a Balaton-felvidék legészakibb települése ma nagyjából 650 lelket számlál. A festői környezetben fekvő falu Veszprémből Nagyvázsonyon át Tapolcára vezető országútról Kapolcsnál leágazó úton keresztül megközelíthető.
A település keleti részén, Felsődörögd egykori területén található a Szent András-templomrom a Balaton-felvidék egyik jelentős középkori műemléke, mely más hazai középkori műemlékekhez hasonlóan viharos történeteket rejt.
Taliándörögd és környéke
Taliándörögd környékén már ősidők óta laktak emberek. A régészeti leletek tanúsága szerint a rómaiak idején biztosan lakott terület volt, településnyomokat is találtak a határban. A mai település egyik legkorábbi írásos említése 1249-ből származik: ekkor az egri püspök földhatárokat jelölt ki, ebben a dokumentumban szerepel először a neve. Akkoriban nemesi birtokként tartották számon, „Drugd” néven.
A középkorban a mai Taliándörögd területe négy különálló falunak adott otthont. Ezek közül az első Tótdörögd volt, majd említik Monostordörögdöt is egy 1504-es forrásban. Felsődörögd, ahol egykor Szent Andrásnak szentelt templom állt, és Alsódörögd, melynek kápolnáját a Szűzanya tiszteletére emelték, a 14. század elején jelentek meg az írásos feljegyzésekben.
Mind a négy középkori település saját templommal rendelkezett, ami jelentős vallási életre utal. A későbbi feljegyzések szerint a község lakossága négy vallási felekezethez tartozott. Az 1187 fő közül 793 katolikus, 349 evangélikus, 43 református és 4 izraelita vallású volt.
A helyi történelem szorosan összefonódik a Dörögdi család sorsával, akik több falurészt is birtokoltak. A falu életét súlyos tragédia árnyékolta be, a 1548-ban a törökök felégették, és ezt követően hosszú ideig elhagyatottan állt. Csak az 1718-as évektől kezdve kezdett újra benépesülni, új életre kelve évszázados csendje után.
Ősi imaházból gótikus templom
Kezdetben kelta törzsek éltek a festői vidéken, majd a rómaiak érkeztek a helyükre. Több mint 1600 éve, körülbelül Krisztus után 400 és 420 között már egy vallási célokat szolgáló épület emelkedett ezen a helyen, melynek alapjai ma nagyjából 2,5 méter mélyen rejtőznek a föld alatt.
A 9. század elején a szarmaták és kazárok telepedtek le a környéken, akik ugyancsak nyomot hagytak a hely kultúrájában és történetében.
A 12. század körül jöttek létre a középkori Dörögd részei: Felső- és Alsó-Dörögd, a Dörögdi (korábban Drugd) család alapításában. Felső-Dörögd központjában ekkor kezdik el építeni a Szent András apostol tiszteletére szentelt román stílusú kis templomot, mely egyhajós kialakításával illeszkedett a kor keresztény építészetéhez.
Két évszázaddal később, 1330 őszén jelentős átalakításba kezdtek, melynek köszönhetően gótikus stílusjegyeket őrzött meg a templom. A Dörögdi Miklós egri püspök támogatásával megvalósult munkálatok kilenc évig tartottak. A templom ünnepélyes felszentelésére 1339. április 24-én került sor. Ekkor a plébános Dörögdi Pál volt, akit halála után, 1360-ban, a templom északkeleti sarkában helyeztek örök nyugalomra.
A templom nemcsak vallási, hanem kulturális központ is volt. Kegyúri karzat, emeleti könyvtár és egy belső udvaros, földszintes melléképület is tartozott hozzá, saját kúttal. Három oltárt emeltek benne: Szent András, a Boldogságos Szűz Mária és Szent Domonkos tiszteletére.
A 16. század közepén drámai fordulatot vett a templom története, 1548-ban a törökök lerohanták és felégették a falut, vele együtt az építmény is súlyos károkat szenvedett. A szent hely sorsa 1886-ban végleg megpecsételődött, amikor felrobbantották a már romos épületet.
Építészeti jellemzők
A templom keletelt tájolású, egyhajós épület volt, ahogy a kor szokásai megkívánták. A szentélyt elegáns bordás keresztboltozat koronázta, ami egyszerre volt szerkezeti megoldás és látványos díszítés. Délről csatlakozott hozzá a sekrestye, és egy csigalépcső vezetett fel a szentély fölötti kis kápolnába. Ez az épületrész a csendes imádságok, elvonulások helyszíneként szolgálhatott.
A templom ablakait gondosan faragott, csúcsíves vörös homokkő keretezte, a belső falakat freskók díszítették. Bár ezekből mára csak néhány töredék maradt fenn, még így is sejthetjük, milyen pompás lehetett egykor a belső tér.
A 16. század közepén, a török hódítás idején a templom és az egész település a földdel vált egyenlővé. A romos állapotban lévő templomot később, 1840-ben részben felrobbantották, és köveit az uradalmi magtár építéséhez használták.
Mesélő kövek
A 20. század régészei új életet leheltek a környék múltjába, az 1973-ban végzett régészeti feltárás során 105 sírt tártak fel, bizonyítékát adva annak, hogy a hely hosszú évszázadokon át fontos színtere volt a hitnek, a közösségnek és az emlékezetnek.
Az ásatások során bronzkori urnasírok mellett római kori épületrészek és középkori sírok is előkerültek. Az egyik legkülönlegesebb lelet egy vörös homokkőből készült keresztelőmedence volt, amelyet azóta a helyi Szűz Mária Neve római katolikus templomban helyeztek el – így a múlt egy darabja ma is tovább él, és emlékeztet a falu szebb napjaira.
Annak érdekében, hogy a romok biztonságosabbá váljanak, már a 2000‑es évek elején megkezdődött a falak megerősítése. Pályázati támogatásból a leszakadásveszélyes falmaradványokat megerősítették, így a templomrom ma már kevésbé van kitéve az időjárási viszontagságainak.
Ahogy korábban írtuk, az aracsi pusztatemplom a Délvidék hányattatott sorsú mementója. A Vajdasági Magyar Értéktár fétve őrzött kincse, az Árpád-korig nyúlik vissza a története. A sokat keresett Árpád-kori remeteséget Taliándörögd határában fedezték fel a szakemberek 2023-ban. Ezer éves település nyolcszáz éves temploma magasodik a Rába és a Marcal között.
Köszönjük szépen a cikkben szereplő fotókat Végh Katalinnak.
